Vergyálom

Amikor írom ezeket a sorokat, a Vergyálom szót pirossal húzza alá a hibaszerkesztő, mintha nem értené mit is szeretnék vele kifejezni. Valóban nem értheti, mivel Vergyálom egy kisváros-kisvárosrészének része, amely hely oly eldugott, hogy csak a vadak ismerik, pár őslakó, némely elvetemült csepűrágó, tucatnyi muzsikus, és hát nem utolsó sorban a Villa Negra alkotóközösség tagjai.

Ja, itt lakom. Pontosabban a nyár folyamán ide vonulok el a városi nyüzsgés elől. Az egyik nyáron arra gondoltam, mi lenne ha meghívnám a Villa-Negrás képzőművészeket egy kis iddogálásra. Mivel utam Vergyálom kutyor-köz (ez a neve) felé, Csáford-alsóhegyen keresztül vezetett, mindig megcsodáltam a társaságot, amint igazi közösséget alkotva működtek.

Fúrtak, Faragtak, Festettek, Rajzoltak, Ettek, Ittak, Szabadba pisáltak, egyszóval, mint egy jó kommunában, mindenféle komfort nélkül kerültek harmóniába a természettel. Ez tetszett nekem.

Mivel magam is amolyan művészlélek volnék, (csepűrágó) arra gondoltam, hogy ezt a Csáford-alsóhegyi –Ökofílinget- egy éjszakára át kéne költöztetni a szomszédos Vergyálom Kutyorközbe, azaz hozzám. És csapni oly vigadalmat, hogy az irigység verje meg a Fényes-házi meg Látóhegyi ültetvényesek. (Persze őket sem kell félteni.)

A „Nem apáca zárdából” alkonyatkor érkeztek, hoztak ajándékot, (bort) és hát elkezdődött az iddogálás. Rotyogott a bográcsban a pörkűtt és igazi mélyen szántó gondolatok röpködtek. Számomra az volt a legmeglepőbb, amikor Márk elmondta, hogy csak itt, az alkotóközösségben tudnak igazán kiteljesedni, csak itt készíthetik azt amit szeretnek, mivel a megélhetés szomorú művészvolta miatt általában megrendelésre kell alkotniuk. Magam is elmeséltem a színészvilág nehézségeit, és hát pár kancsónyi hegy leve után rábólintottunk, hogy nekünk művészeknek, egy a sorsunk. Pár perc múlva történetesen az, hogy Gyula szomszédom áthívta az egész társaságot pálinkázni. (Ez mindig így van. Én meghívom a csapatot, kaja-pia-olimpia, ő meg a pálinkájával lefölözi a diadalt) Szóval pálinkázásba „torkolott” az éjszaka, és a csapat versmondóra itta magát.

Volt itt Csokonai-tól, Janus Pannonius-on át egészen Petőfi szerelmes verséig minden. Aki nem verselt, az sportolt (Részeg kötélugrás) és így múlatta az időt. Az időt ami már jócskán belenyúlt az éjszakába. És mivel a társaság, -mint Csoma Gábor- már eléggé tattyon volt, még pitymallat előtt hazabattyogott a Villa Negrába. Így történt. Szép volt.

Máté P. Gábor